Sokan írtak már cikket, könyvet Leonardoról, film is készült róla, ezért elgondolkodtam rajt, hogy mit is írhatnék róla, ami érdekes, netán új lehet az Olvasó számára.
„Már fiatalon megmutatta sokoldalú tehetségét: nemcsak festő volt, de szobrász, építész, mérnök, tudós is, egyszóval igazi univerzális ember, aki tevékenységével az élet teljes gazdagságát fel akarta ölelni.”
Úgy vélem, ekkora zseni nem lesz több a Földön. Kivéve Chuck Norrist persze. 😀
Mondjuk, már szinte mindent feltaláltak, szóval milyen új dolgokat is lehetne még kiagyalni?
Leonardo jellegzetes egyénisége, látásmódja harmincéves korára alakult ki. Dolgozott Firenzében, Milánóban. Életéről, munkásságáról számtalan helyen olvashatunk, így erre most nem térek ki.
„Leonardo a kezdetektől birtokolta briliáns kompozíciós készségét, a fény-árnyék hatások tudományát, és azt a rendkívüli kifejezőerőt, amelynek köszönhetően szinte valamennyi kortársára (Perugino, Michelangelo, Raffaello) kisebb nagyobb mértékben hatással volt. Alkotói módszere már ekkor a lélekből indul ki, a belsőből formálja meg a külsőt…”
A kor másik híres alkotója, Michelangelo nem kedvelte, sőt utálta Leonardot. Örök versengés volt közöttük.
1503-ban Leonardo már Itália leghíresebb festője volt. Leghíresebb portréját is ekkor kezdte és 3 évig dolgozott rajt. A Mona Lisa máig a világ leghíresebb festménye, és az egyik legtitokzatosabb is. No de ki lehet ez a rejtélyes mosolyú nő? Íme, az elméletek:
- Egy nápolyi hölgy, bizonyos del Gocondo harmadik felesége.
- Önarckép, tehát maga Leonardo női ruhában.
- Milánó hercegnéje
- A festő édesanyja.
Mindezek után lehetetlenség kitalálni, hogy ki ő. Rövidre zárva, szerintem egy nyugodt nő.
Egyébként a Mona Lisa címet nem is a festő adta a képnek, hanem Leonardo életrajzírója, a művész halála után. (Franciaországban halt meg 1519-ben, itt töltötte utolsó éveit.)
Több tulajdonosa is volt ennek a híres portrénak. Évszázadokon át díszítette az uralkodói lakosztályokat. A Mona Lisát I. Ferenc állítólag a fürdőszobájában tette ki. Csodálkozom, hogy ettől nem lett szélesebb a hölgy mosolya. 🙂 XIV. Lajos is birtokolta a festményt, és Bonaparte Napoleonra is naponta mosolygott a hálószobájában. A francia forradalom után került a Louvre-ba, ahonnan egyszer ellopták, majd 2 év múlva visszakerült. Azóta is látogatható heringparti keretében, ugyanis egymást tapossák az emberek, hogy láthassák a világ leghíresebb festményét.
(Felhasznált irodalom: Metropol Könyvtár – Világhíres festők sorozat)